Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Yasmine - Valahol egy férfi vár

2008.02.10

 

Yasmine: Valahol egy férfi vár

 

I. Ha mindez csak egy álom


Fiú.
Lány.

Barátként szerettél.
Ahogyan én is Téged.

Ahogy múlt az idő,
úgy változtunk meg mi is.

A szeretet átalakult valami mássá,
valami sokkal mélyebb érzéssé.

De bevallani még nem mertük,
még magunknak sem,
nemhogy egymásnak.

Majd egyik nap észrevétlenül
egy papírfecnit csúsztattál a kezembe.

Csak ennyi állt benne:
Éjfélkor a csillagvizsgáló toronyban.
Beszélnünk kell, fontos. Harry

Most nem törődtem azzal,
hogy megszeged a házirendet.
Én is beszélni szerettem volna veled.

Rád néztem, majd a fejemmel bólintva jeleztem,
hogy ott leszek.

Alig bírtam kivárni az estét.

Izgatott voltam,
egyrészt, hogy Te miről szeretnél velem beszélni,
másrészt, azért, amit én akarok Neked mondani.

Végül eljött az éjfél.

Szemembe néztél.
Szemedbe néztem.

Egy pillanatra mintha megállt volna az idő.

Majd egyszerre szólaltunk meg:

- Hermione...

- Harry...

Felnevettünk.

- Miről akartál beszélni velem?-
kérdeztem szinte suttogva.

- Hermione, én... - kezdted, majd közelebb léptél.

Zavaromban a cipőm orrát bámultam.

- Hermione, kérlek, nézz a szemembe - folytattad,
miközben az államnál fogva felemelted a fejem.
- Tudod, hogy gyönyörű vagy? - kérdezted.

- Harry, én...

De nem tudtam folytatni, mert közbevágtál.

- A francba is, szeretlek! - suttogtad rekedten.
- És ha Te nem is érzel így irántam, megértem.
De már nem bírtam tovább magamban tartani,
kérlek...

- Harry – szakítalak félbe. Majd lábujjhegyre állva,
felkínálom ajkamat.

Végül egy hosszú csókban forrunk össze.

- Én is szeretlek! – suttogtam a füledbe.

Szerelem.
Szenvedély.
Titkok.
Hazugságok.
Lopott csókok.
Az első szerelmeskedés.

...

De a boldogságunk nem felhőtlen.

Háború van.

Közeledik a nap,
mikor meg kell küzdened vele.

Félek.
Féltelek..

Most mégis boldog vagyok,
hiszen nemrég megkérted a kezem.
És én igent mondtam.

...

Végül eljött a csata napja.

Sokan meghaltak,
még többen megsebesültek,
köztük én is.

Én mégis csak miattad aggódom.

De senki nem mond semmit,
pedig tudnom kell, mi történt veled,
jogom van hozzá,
hiszen hamarosan hozzád megyek.

Végül a gyógyítók odavisznek Hozzád.

Egy külön szobában fekszel,
megnyugszom,
hiszen olyan békésen alszol.

Majd a gyógyító megkér üljek le,
elfog a félelem, és hatalmába kerít
egy rossz érzés.

- Sajnálom, Ms. Granger, Mr. Potter
kómában van – kezdi.

- Meddig? - kérdezem ingerülten. - Ugye felébred?
- Könnyeim már patakokban folynak.

- Sajnálom, hölgyem, attól tartunk,
Mr. Potter soha többé nem ébred fel -
folytatja a férfi.

- Kifelé! - ordítok a gyógyítóra. - Takarodjon! -
Majd zokogva az ágy szélére borulok.

- Harry, könyörgök ébredj fel – kérlellek.
Szükségem van Rád! Kisbabánk lesz – suttogom sírva.

De Te nem felelsz.

...

II. Mennem kell tovább


Három év telt el.

Én azóta reménykedem,
és várom, hogy felébredj.


Minden nap meglátogatlak,
hogy lássalak,
hogy meséljek a fiadról.

Ahogy növekszik,
egyre jobban hasonlít rád.
Fekete, kócos haj,
ugyanaz a smaragdzöld szem.

Ha ő nem lenne, nem tudom,
hogyan élném túl ezt az egészet.

A gyógyítók nem látnak reményt
a felgyógyulásodra.

Nem hiszek nekik.

A barátaink azt mondják, engedjelek el,
és keressek valaki mást.

De én nem tudlak.
Nem akarlak.

Hiszen szeretlek.

De attól félek,
hogy egyszer mégis megteszem.
Nem magamért,
hanem a fiunkért, Jamesért.



És az idő csak telik.

Egy ideje sokat beszélgetek
a kórház folyosóján Perselusszal.

A keresztfiát látogatja,
haldoklik.

A háború őt is megváltoztatta.

Mint mindenki mást.



Egyre több időt töltök vele,
James is kedveli.

A minap elvitt minket vacsorázni,
egy elegáns étterembe.

Jól éreztem magam.

Hosszú idő óta,
most először.



Újra itt állok az ágyadnál.

Az arcod nyugodt,
olyan, mintha csak aludnál.

Leülök az ágyad mellé a székre,
kezedet tenyerembe fogom.

Könnyeim elerednek.

Közben egy ápoló jön be a szobába.

- Ideje lenne elengednie őt! Harry nem fog felébredni,
soha többé - mondja halkan.

Ránézek, majd Rád.

Lassan felállok és föléd hajolok,
könnyeim megállíthatatlanul folynak,
majd lágyan megcsókollak.

- Harry, kérlek bocsáss meg! - zokogom.



Egy év telt el.

Nemrég Perselus megkérte a kezemet,
és én igent mondtam.

James apjaként tekint rá,
és Perselus is saját fiaként szereti.

Azt hiszem, újra boldog vagyok.

 

III. Őrizlek téged



Két év telt el.

Immáron férjes asszony vagyok.

Egykori tanárom,
Perselus Piton felesége.
Szeret.
Szeretem.
De sohasem fogom úgy,
ahogy Téged szerettelek.

De boldog vagyok,
mert látom,
hogy a fiunk is az.



Egy bagoly repül be az ablakon,
levelet hozott a kórházból.

Szívverésem hirtelen felgyorsul,
ahogy lassan bontogatni kezdem a borítékot.

Elsápadok,
majd a levél kiesik a kezemből,
zokogva rogyok a földre.

Megtörtént.
Magadhoz tértél.



Perselus elkísért a kórházba,
de a szobádba egyedül lépek be.

Még mindig alig akarom elhinni.

Hát tényleg igaz.

Lassan odamegyek az ágyadhoz,
még alszol, így csendben leülök a székre.

- Harry – suttogom halkan.

Ébredezni kezdesz.

- Hermione, szerelemem! - kezded halkan.

Elsírom magam.
Hogy mondjam el,
hogy én már másé vagyok?

- Mi a baj, drágám? - kérdezed rémülten.

- Harry, valami fontosat kell mondanom.
- Kérlek, ne szakíts félbe! - mondom szipogva.

Szemembe néz.
Szemébe nézek.

Ó, azok a smaragdzöld szemek,
amelyek pár percen belül dühös
szikrákat fognak szórni!

És ekkor mindent elmondok neked.

Nem kérem, hogy érts meg,
hiszen tudom, hogy nem fogsz.
Egyelőre még nem.

- Takarodj! Kifelé innen! - üvöltöd dühösen.

Nem mondok semmit,
felesleges lenne.
Csak felállok és csendben
elhagyom a szobát.

Hát ennyi volt.

Kilépve a szobából,
Perselus azonnal hozzám lép.
Majd szorosan átölel,
és hagyja, hogy kisírjam magam.

- Minden rendben lesz! - suttogja halkan a fülembe.

 

 

IV. Ha a férfi igazán szeret


Szerelem.
Boldogság.
Háború.

A sötét oldal elbukott,
élén Voldemorttal.

Győztünk.

De milyen áron?!

Hat teljes év kimaradt az életemből.

Ezalatt a nő, akit szeretek,
férjhez ment valaki máshoz.

Van egy fiam,
aki nem is tudja,
hogy én vagyok az apja.

Harag.
Fájdalom.
Keserűség.
Magány.
Könnyek.

Miért?
Miért nem vártál rám, Hermione?!

Kopogtatnak az ajtón
majd halkan kinyílik,
és belép rajta Piton.

- Mit akar még? - kérdezem dühösen.
- Már mindent elvett,
ami fontos volt nekem. A nőt, akit szeretek,
és a fiamat – folytatom ingerülten.

- Hallgass meg, Potter! - kezdi nyugodtan.

Meglepődöm.
Semmi gúny, semmi cinizmus.

- Kész vagyok elengedni Hermionét - folytatja halkan.
- Nem állok a boldogsága útjába, ha ő vissza akar térni hozzád.
Azt akarom, hogy boldog legyen – fejezi be csendesen.

- Miért? Miért tenne nekem
ekkora szívességet? - kérdezem gyanakvóan.
- Hiszen mindig is gyűlölt engem.

- Ez igaz, gyűlöltelek. Egykor.
- De ezt nem értem teszem, Potter,
hanem Hermionéért! - mondja lemondóan.

És ekkor rájövök,
hogy ez az ember már nem az,
akit én ismertem.

Aki itt áll előttem,
igazán szereti Hermionét,
tiszta szívből.

Hiszen kész feláldozni
saját boldogságát
a szeretett nőért.

És ekkor döbbentem rá,
hogy én is.
Érte és a fiamért.

- Perselus, ígérd meg,
hogy vigyázni fogsz rájuk!
- Csak ennyit kérek! - fejezem be csendesen.

- Ígérem, Harry! - válaszolja halkan.

...

 

V. Egyszer volt...

Férfi.
Nő.

Barátság.
Szerelem.
Boldogság.
Háború.
Keserűség.Könnyek.
Árulás.
Szenvedés.

Most gyűlölsz,
mert nem vártam Rád.

Nem tudom mit tegyek.

Szeretlek.

De én már új életet kezdtem,
egy másik férfival.

Boldog vagyok,
közben bűntudatom van.

Kopogtatnak.

Meglepődöm,
és egyben megrémülök,
te állsz az ajtóban.

- Bemehetek? - kérdezed csendesen.

- Igen, gyere csak – válaszolok zavartan.

Egy ideig egyikünk sem szól.

- Hermione...

- Harry...

Szinte egyszerre szólalunk meg.

Felnevetünk.

Pontosan úgy, mint régen,
mikor bevallottuk érzéseinket.

- Harry, kérlek, ne haragudj rám – kérlellek.
- Nem hagyhatom el Perselust. Nem akarom elhagyni!
Szeretem őt – fejezem be sírva.

Közelebb lépsz hozzám,
majd gyengéden átölelsz.

- Hermione, kérlek, ne sírj! -
suttogod a fülembe. - Nem haragszom rád!
Megértem a döntésedet - folytatod halkan.
- Szeretlek, és azt akarom, hogy boldog legyél!

Felnézek Rád,
azokba a smaragdzöld szemekbe.

- Harry, én... - kezdem, de félbeszakítasz.

- Sss... ne mondj semmit, tudom – suttogod.

Eltolsz magadtól, de csak annyira,
hogy államnál fogva felemeld a fejem,
majd ajkaddal ajkamhoz közelítesz.

Végül gyengéden megcsókolsz.

Az utolsó csók.
Az utolsó ölelés.

Szomorúság.
Könnyek.

Szeretni foglak mindig.

Hiszen Te vagy a gyermekem apja,
a legszebb ajándék, amit tőled kaptam,
a kisfiunk, aki örökre összeköt minket.

Vége

 

 



A szerző további műveit az Imagine, a Lumos és a Merengő lapokon olvashatod.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.