Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Kreeteeka - Az utca gyermekei és a csoda

2008.12.19

 

 Kreeteeka: Az utca gyermekei és a csoda


Kép Már kisgyerekként is imádtam az álmokat, melyek magukkal ragadtak, s olykor feledni tudtam a rideg valóságot. Amint megjelent a Tűz Serlege könyvben, azonnal beszereztük a bátyámmal, Daviddel, és felváltva olvastuk hangosan, vagy olykor csak elmélyülten magunkban a mesét, amiről ma már tudjuk, nem csak egy mese volt...


Későre járt már, amikor a puha felhőket a nap sugarai bíborba öltöztették. Nehéz, sötét levegő szállt a nyomor külvárosára, ahol egy betört üvegű gyárépület mellett két fiúcska kosarazott. Ügyesen cselezgették egymást, pattogtattak, s néha rádobtak a kopott falú épületen lógó palánkra. Nem messze egy kislány ült az ócska padon, s miközben fel-felnézett könyvéből, buzgón bíztatta bátyját. A sötétség beköszöntekor a könyvet összecsukta, és csak a fiúkat, vagy néha a lábánál burjánzó ágas-bogas gazt bámulta. Nemsokára a fiúk is befejezték a labdapattogtatást, és a lány felé indultak, aki elmélyülten tanulmányozta a növényeket.

- Nézzétek csak - szólt mosolyogva Mary -, milyen különleges bogár, méghozzá zöld! Lehetne akár Rita Vitrol is...
David és Tim lehajoltak, hogy jobban láthassák az ízeltlábút.
- Nem - rázta a fejét Tim -, szerintem ez nem lehetne Rita, mert ő biztos valami sokkal gusztustalanabb ragadós izévé változna át.
David elnevette magát.
- Hát igen, amilyen sok gonoszságot összeírt!
A bogár mocorogni kezdett, felröppent, megfordult a levegőben párszor, majd hirtelen egy szőke hajú, igen mérges nővé változott.
- Gusztustalanabb? Gonoszságokat? - dühében szinte prüszkölt. - Én mindig csak az igazat írom! Az, az a kvibli írónő! Ő az oka annak, hogy minden mugli tud a világunkról, és persze rólam!
A gyerekek megszólalni sem tudtak, csak elkerekedett szemmel nézték a csodát, a nő pedig velük mit sem törődve folytatta:
- Na, most meg mit ácsorogtok itt?! Menjetek haza, mert hamarosan ezen a helyen történelmet írnak! Óh, tudom - súlyos pillantásokat vetett a padon ülő lány melletti negyedik Harry Potter könyvre - , ti még csak a Trimágus Tusa eseményeiről tudtok, de tény, hogy a regények pár év késéssel jelennek meg. A valóságban már sok minden történt. És ha csalhatatlan információim nem tévesek, a mai szent, vagy épp tragikus napon ez lesz a helyszín, ahol az ifjú Potter napnyugta után összecsap Tudjukkivel. - Az utolsó szót már csak suttogta.
- Már lement a nap - súgta vissza Mary, még mindig a padon ülve.

Abban a pillanatban, az egyik mellékutca végéből halk pukkanás hallatszott.
- Futás! - adta ki a parancsot az újságíró, akinek az arcvonásai hirtelen megkomolyodtak, és mindhárom gyerek rögtön tudta, hogy valós veszélyben vannak.
- De én csak - szólt remegő hangon Mary -, én csak segítséggel tudok járni, és...
Az utcából egyre hangosabb léptek zaja szűrődött.
- Jaj, hogy is van az a kiábrándító bűbáj - kapkodott Rita, miközben elővette a pálcáját -, amivel felveheted a környezeted színét? Megvan! - Felemelte a pálcát, majd a lány fejére koppintott vele. A gyerek lassan felvette a pad léceinek és a gyár falának színét.
- Segítsétek a bokrok mögé! Ha nem fog mozogni, és csöndben marad, senki sem fogja észrevenni! Ti pedig menjetek innen! - Még a választ sem várta meg, már újra bogárként mászott a fűben.
A fiúk nem sokat haboztak, engedelmeskedve segítették a lányt a bokrok életmentő rejtekébe, majd gyorsan eltűntek a hiányos kerítéseknél.

Feltámadt a fagyos szél, vihar előtti csend ült az épületeken, csak a Hold, és néhány távolabbi lámpás pislogott ridegen. Tömör árnyékot vetettek az öreg, szunnyadó épületek. Az egyik mellékutcából egy 17 év körüli szemüveges fiú lépett elő, arcán nyoma sem volt félelemnek, csak elszántságot tükrözött. Nem sokáig kellett várnia, mert hamarosan a szemközti utcában egy fekete ruhás, csuklyás alak jelent meg, s ahogy fejét felemelte, torz arcát megvilágította a fény. Mary elfojtottan sikított az ágak mögül.
- Ki merészel?! - hörgött rettenetes hangon Voldemort, pálcáját a bokrok felé szegezte, és suhanva indult a hang irányába. Néma léptei teret engedtek a csendnek, amiben szinte már hallani lehetett a lány félelemmel teli, szapora zihálását.
Harry el sem tudta képzelni, ki lehet az, hiszen barátai elől gondosan eltitkolta ezt az estét.
Már csak pár lépés választotta el a Sötét Nagyurat és a levelek mögött remegő Maryt, amikor a másik irányból egy határozott női hang szólalt meg:
- Én voltam - lépett elő falfehéren Rita Vitrol.
- Ó, micsoda véletlen! Ha jól emlékszem – sziszegte fenyegetően Voldemort -, senki nem hívott ide egy médiahiénát sem, főleg magát nem!
A Nagyúr egy határozott mozdulattal rászegezte a pálcáját a nőre.
Potter megvetően nézett Rita Vitrolra, aki már megint olyanba ártotta bele magát, amibe nem kellett volna. Megérdemli a sorsát! Ez a nőszemély már így is eleget ártott neki és a barátainak a gonosz hangvételű cikkeivel! Miért lépjen közbe? Hiszen Rita úgyis képtelen lenne valaha is bárkiért jót tenni!
A következő percben vakító, színes fények villantak a sötét éjszakában a külvárosi gyár mellett.


...jó pár év telt el azóta, és most már tudom, hogy nemcsak jó, és rossz létezik; most már értem, hogy minden emberben van valami hasznos és értékes, csak egy lehetőséget kell adni.
Nemsokára megjelenik a hetedik könyv, amiben benne lesz a végső összecsapás, de valószínűleg nem így. Hiszen a varázsvilág sosem tudta meg, hogy azon az éjszakán nem csak kegyetlen gyilkosságok történtek, hogy akkor valaki nem csak a saját életével foglalkozott, hanem megmentett egy nyolc éves gyereket.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.