Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Espero - Csillaghullás

2008.02.08

 

 

Espero: Csillaghullás



Ezüstszínű csóvám hasít a zord éjbe –
Az egész környéket beragyogja fénye.

Látom magam alatt az ősöreg fákat
És az erdő szélén álló romos házat,
Látlak benne Téged, s megérint bánatod:
Tudom, jobb szeretnéd látni már a Napot,
Feledni az éjjelt és a néma csendet,
Más világban élni, hol senki sem szenved.

Hallom halk imádat, mely elhagyja ajkad –
Oh, mily szerencsés vagy! Segíteni rajtad
Nem tud se varázsszer, se szép tündérmese,
Csak Ő, aki küldött – én vagyok követe:
Én vagyok a Fény és én vagyok az Élet,
Mely a kiúttalan vaksötétből éled.

Időm mégis lejár, lassan halványulok,
S egyre nő félelmem, ahogy aláhullok.
De nem felejthetem, amit megígértem:
Utolsó erőmmel vágyad teljesítem;
S máris becsapódom az atmoszférába,
De már alig élek – bágyadt vagyok s kába…

Keserűn súgom még: én jótevőd vagyok,
S Te mégis mosolyogsz, amikor meghalok.

 

 

Kép


A szerző további írásait az Imagine oldalon olvashatod Espero név alatt.

 

 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.